Pitypang-szörp

2014.04.16 16:21

Már virágzik a pitypang, csodaszép sárga virága kitűnően alkalmas a szörpkészítésre. (egyébként az orgona is, azt én még nem próbáltam, de mivel most virágzik az is, és van a kertemben, lehet, hogy az lesz a következő szörpünk)

Hozzávalók:

2 marék pitypang virág, amiről szárvégeket le kell csipkedni

1 liter víz

citrom

méz

 

A pitypangvirágot és a felkarikázott citromot (már írtam az előző szörpnél, hogy célszerű biocitromot venni, annak nem kezelik a héját vegyszerekkel) beletesszük a vízbe, és egy napig állni hagyjuk.

Másnap belekeverjük a mézet, és felforraljuk. 10-15 perc forralás után leszűrjük. Citromból és mézből is ízlés szerinti mennyiségeket kell beletenni, én sem mérem soha, hogy mennyi kerül bele. Az a lényege, hogy egyik íz se nyomja el a másikat, ne legyen túl édes, érezhető maradjon a pitypang íze higításnál is. Innen kétféle módon indulhatunk tovább, ha hosszabb távra tervezzük eltenni, akkor üvegekbe töltve dunsztoljuk ki, ha pedig egy héten belül felhasználjuk, akkor elég hűtőbe tenni.

A dunsztolásról bővebben: itt