Kicsit belefáradtam a folytonos kalóriaszámolgatásba, és bevallom az őszintét, abba is hagytam. Úgyhogy sajnos a mérlegem ebben a hónapban +2 kg. De nem bánom, úgy gondoltam, hogy tartok egy kis szünetet, erőt gyűjtök a következő adag lefogyasztásához,  megpróbálok súlyt tartani. Nem sikerült sajnos, mert a mozgást is abbahagytam, Kevének ugyanis véget ért az úszóedzés, magamért meg úgy tűnik nem indulok el egyedül. Itthon pedig beindult az lucernavágás, bálázás, bálapakolás, fűnyírás, tehát tulajdonképpen egész nap kint voltunk a földön és estére már alig vártuk, hogy egy rendeset ehessünk. De nem baj, majd újra bekattanok, és megindul újra a fogyás.

Ez a nap is eljött. Eltelt nyolc év. Pedig pontosan emlékszem az első napra. És most a ballagására készülök... Maga a ballagás egyébként nagyon-nagyon profi és szórakoztató volt. Először ugye a ballagó diákok énekelve végigjárták az iskolát, elbúcsúztak az összes teremtől. Aztán kijöttek az udvarra, ahol már várták őket a diáktársaik, tanáraik, családjuk, barátok, ismerősök. Ekkor megálltak az iskola lépcsőjén, még egy utolsó fényképre lehetőséget adva, hiszen közös fotón már nemigen fognak szerepelni. Utána leültek, mindenkinek volt egy hetedikes segítője, aki fogta a virágcsokraikat, amikor dolguk volt, fel kellett állniuk, és kimenni a tömeg színe elé. Mert bizony ilyen is volt. Minden nyolcadikas ballagó készült egy mondattal, ami neki valamiért sokat jelent. Kiállt a mikrofon mögé, a tömeg elé, elmondta a mondatát, aztán fogott egy agyagból készült, gyurmaragasztóval ellátott levélformát, amin  a saját neve szerepelt. Ezt a levelet kellett felragasztani egy hatalmas táblára festett fa alá, mintha éppen most hullana le...

Olivérnek a mondata mi más lehetett volna: Alattad a Föld, fölötted az ég, benned a létra. Mutattam neki egy csomó, szerintem nagyon klassz idézetet, de ő ragaszkodott a fenti Weöres Sándor idézethez. Azt mondta, hogy ez a mondat jelenti neki a legtöbbet, méghozzá miattam. Számtalanszor írtam le neki, különféle ünnepek alkalmával. Megható volt...

Aztán jött a ballagás fénypontja. A tanárok minden ballagó osztályról énekelnek egy ..... Viccesen rímbe szedik minden nyolcadikas tanuló jó vagy rossz tulajdonságait, csörgődobbal, meg 

Olivérről csupa jót énekeltek:

Megfontolt fiú Olivér, Hollári lári hó

Nyugodtsága kinccsel felér, Hollári lári hó

Lénárd a vezetékneve, Hollári lári hó

Magyarul dobog a szíve, Hollári lári hó

Hollári lári lári, hollári lári hó,

Hollári lári lári, hollári lári hó.

Utána pedig az új kemencés-teraszunkon hatalmas lakomát csaptunk, három napig folyt a bor, sült a hús, mindenki jól érezte magát és még ma is él, ha meg nem halt :)

Itt a vége, fuss el véle... (avagy Keve után szabadon: fuss el vége :)

azért a ballagási bulira már tud vendégeket fogadni a kemencés kiülős. Az utolsó két hetet reggeltől estig (éjszakáig) végigdolgoztuk, hogy a ballagásra olyan szinten elkészüljön, hogy képes legyen a vendégek fogadására, a hatalmas négyméteres asztalt körbe tudjuk ülni.

És sikerült! 16-an voltunk és mégis szellősen tudtunk leülni, ha nagyon muszáj lett volna, még 4-5 ember simán elférhetett volna. Persze még van mit csinálni rajta, pl. az oldalára még deszkákat kell felfúrni, a tető még fedetlen, a kemence feletti részen sincs még tető, de már most látszik, hogy milyen szuper lesz, ha teljesen elkészül.

Háttérben a kertben már láthatóak az óriási cukkini palánták :)

Itt még nincsenek készen a padok. Ugyanis két négyméteres padot sikerült apának a segítségemmel elkészítenie. A hát előtti egyik fenyőfánk adta az anyagot, amit ki kellett vágnunk, mivel az áramszolgáltató jóvoltából (annyira megnyesték nyár közepén, hogy nem élte túl) kiszáradtak. Szóval a hatalmas törzset kettévágta láncfűrésszel (tényleg :). Lábnak két-két kuglit tettünk, a tetején ék alakra bevágva. Én lecsiszoltam lamellás koronggal, utána pedig vékonylazúrral átkentem. És nagyon-nagyon szép lett :)

Az első osztály Révbérpusztára kirándult. Mi már sokszor jártunk ott a családdal, ezért tudtuk, hogy nagyon jól fogja ismét érezni magát.  Szuper volt a program, lovaskocsikázás, patkolási bemutató Pista bácsitól, (nagyon szeretjük, ő patkolja a mi lovunkat is :) volt kemencében sült lángos, volt szilvalekváros bukta, málnaszörp, jóidő. Az osztály a bemutató végén egy szerencsepatkót kapott Pista bácsitól ajándékba, azt mondta, mivel a Keve is az osztály tagja, és a Keve apukája pedig nagyon jó barát, ezért e figyelmesség :)) Köszönjük Pista bácsi! És természetesen köszönjük Andi néninek is, aki ezt az egészet megszervezte!

Mondatokban beszél, és olyan dumája van, hogy egyszerűen egész nap csak puszilgatnám érte. Egyik nap odajön, megölel, megpuszilgat és azt mondja: szeelek, kicsim (szeretlek, kicsim). Imádnivaló.

Néha egyes szám első személyben, néha pedig harmadik személyben beszél magáról: Pl. Kérek inni, pisilok, fázik a Nimi, szomjas a Nimi.

Ha valamivel egyetért, akkor az mondja: pejsze. Pl. Nimi, jössz velem? Erre ő: Pejsze. Halálos.

A szobatisztaság nagyon jól alakul, tegnap sétálni voltunk a városban, míg a Keve úszott (én szabadnapot adtam magunknak az Olivérrel a hétvégi nagypakolás után) és szólt, hogy: PISILEK! Kerestünk egy arra alkalmas bokrot és elvégeztük, amit el kellett.

A mese, vers olvasása még mindig nem köti le. Élvezi, ha Bartos Erika (Keve nagy kedvence, az összes Anna, Peti és Gergő megvan, a Bogyó és Babóca 90 százaléka, az összes verses könyve és néhány a kezdeti fényképes mesekönyvekből is) mesekönyveit nézegetjük és mesélek a rajzokról, de ha elkezdem olvasni, akkor otthagy. Szeret kirakózni, az összes formakirakóját elsőre kirakja. A formabedobós játékot is nagyon élvezi, de egyenlőre még mutogatni kell neki, hogy melyik hova való. Imád táncolni, ha megszólal a zene, egyből táncol. Mindenkinek köszön, integet, legyen az buszsofőr bácsi, eladó néni, vagy egyszerűen csak egy járókelő.

A múltkor odament a kertben dolgozó szomszédunkhoz és az mondta neki : Szia, bácsi!

Nyitott, kedves, imádnivaló, bújós, puszilgatós, ölelgetős, viszont kiáll a maga igazáért, nem hagyja magát bántani, és nem tűri, hogy bárki is elvegye a játékait.

Egyik nap a földön átjött egy cica a szomszéd tanyáról, és elkapott egy kisegeret, aki nem élte túl a támadást. (a gyerekek temetést is rendeztek neki, a sírját egy leszúrt bot jelzi, amire levelet böktek rá, és Keve még mondott is valami temetési szöveget, nem értettem pontosan, hogy mit, próbáltam komolyan venni, mert ez fontos volt neki) Az én gyerekeim irtó dühösek lettek a macskára, elkergették. Keve azt mondta mérgesen, hogy elkapom a farkát a cicának és jól meghúzom, mert ilyet tett. Erre Nimi: nekiállt halandzsanyelven kiabálni, néhány szót azért kivettünk belőle: farka, cica. Kérdeztem, mi a baj, Nimi: Erre ő: Dühös a Nimi! :)

Nem lehet rá hangosan rászólni, mert egyből elsírja magát, ha kicsit is érzi, hogy dühös vagyok rá, elkezd puszilgatni, ölelgetni, és azt mondja, hogy szeelek!

Imádnivaló és nagyon-nagyon szeretjük!!!

Elküldtem az Olivért a postára. Hazajött, megállt előttem és azt mondta: Anya, mivel a szülinapodat igen csak elrontották, gondoltam megleplek valamivel. Mivel egy szülinapon van süti: hoztam egyet, van fagyi: azt is hoztam és van ajándék is: tessék. Erre elővett a háta mögül egy becsomagolt könyet. Mit ne mondjak, elbőgtem magam, és a nyakába borulta. Istenem, 14 éves, és már ő is érti, hogy másoknak fontos ünnepeken az ember tegye már félre a saját egóját, nyeljen egyet, és fogja be a száját, mert nem kell minden egyes napnak róla szólnia. Néha gondolhatnak másra is magukon kívül. Csak annyit tudtam neki kinyögni: Olyan jó, hogy vagy...

A könyv pedig: Tűzrőlpattant receptek, bögrés sütemények. Már kinéztem egy pogácsareceptet, amit ma meg is sütök.

Imádlak, nagyfiam! Nemcsak jó lelked van, de még azt is tudod, hogy minek örülök!!!!

Másnap kilenckor már a földön voltunk és elkezdődött a kévézés. Azért döntöttünk ez mellett, mert a bálázó ember nem tudott (akart) kiskocka bálákat bálázni, hanem csak nagy körbálákat. Azokat pedig mi nem tudjuk tárolni, mivel a padlásra és a hidasra (egy lábon álló tulajdonképpen szalma-széna-lucernatároló építmény, a lába kb. 150-160 magasan áll, alatta vanak a csirkék meg a pulykák.) nem tudjuk felrakni.

Tehát kévézés. Három kéve kb. egy bála. Egész nap hordtuk, a végén szóltunk egy ismerősnek, hogy segítsen a platós kocsijával, így végeztünk este nyolc órára. Én a Citroennel és utánfutóval kb. 35-38 kévét tudtam behozni, a platós autó nem sokkal többet. Lepakoltunk az udvaron, és nem maradt hely. Mindig szíven ütött a látvány, akárhányszor előrementem, hogy hátratalicskázzam a kévéket (ötöt tudtam egyszerre eltolni gond nélkül). Annyi hely volt, mint egy labirintusban. eleraktuk a padlást és a hidast is, felhordtunk 400 kévét. Ennyi fért föl. A többi (két nagy halom) lent letakarva várja a sorsát. Tehát fogalmunk sincs, hogy összesen mennyi kéve lehet. Az biztos, hogy éjjel negyed háromkor mentünk be aludni. Másnap hatkor keltem - apa már fél hatkor elindult dolgozni - és összegereblyéztem az egész udvart, mert mindenhol lucerna és lucerna, mint egy vastag szőnyeg.

De megérte a kitartásunk, mivel másnap délelőtt eleredt az eső. És ha megázott volna, akkor nincs segítség. Nem tud újra kiszáradni, megrohad, kuka. Megúsztuk. Levágástól behordásig nem esett az eső. Ez igazán szerencsés kaszálás volt:))

Ja, és durciék azóta nem jöttek. Ez mindig így van, ha valami nem az ő szájízük szerint alakul, akkor napokig nem jönnek. Akkor is csak azért, mert kell valami. (mi vagyunk azok, akikre számíthatnak, ha segítség kell, fura módon hálálják meg, mi?)