Három fiú szüleiként gondolom nem kell túlságogsan magyarázni, hogy miért szeretnek a gyerekeink itt nézelődni...

Régi és új motorok, autók, hajók, szekerek, vonatok, repülőgépek... Csupa-csupa fiúknak való holmi :) A szekeres résznél pedig a gyerekeket kisméretű lőcsös szekérrel húzhatják a szülők, miközben nézelődnek. Nagyon jó kirándulás volt, igazán elfáradtunk, mire mindent végignéztünk. Azért, hogy negatívumot is említsek: két dolog volt kellemetlen: az egyik, hogy olyan párás meleg volt, mint egy uszodában, volt olyan hely is, ahol nem tudtunk, csak perceket maradni, mert ki kellett jönnünk, hogy levegőt kapjunk. A másik pedig, hogy aznap éppen családi nap volt, nem kellett a jegyért fizetni annak, aki gyerekkel érkezik, csak egy úgynevezett regisztrációs jegyet kaptunk. Amit persze egyből beledugtam a táskámba, a három kölyök és két felnőtt cuccai közé. Aztán ahogy beléptünk az első termbe, egy teremőr hölgy rögtön ott termett, hogy szeretné látni a jegyünket. Mondtam, hogy elnézést, de a hölgy a pénztárnál azt mondta, hogy nem kell jegyet vennünk, mert családi nap van. Igen, tudja ő is, de a regisztrációs jegyet szeretné látni. Táska le, kutatni kezdtem, persze nem találtam meg a jegyet. Na, mondom ilyenkor mi van, nincs meg, valahová elkeveredett a táskámban... De, mondom, ha a pénztárnál szóltak volna, hogy a regisztrációs jegyet is be kell mutatni, akkor természetesen kézügybe helyeztem volna. A végén aztán persze megtaláltam, de elég kellemetlen volt a tömött táskába kotorni fél kézzel. Ezt leszámítva azért jól éreztük magunkat, és kellőképpen elfárdatunk. Aztán hazafelé Adony környékén látjuk ám, hogy egy autó a szembesávban elkezdt tolatni. Mikor odaértünk mellé, két kézzel hadonászott a sofőr, hogy álljunk meg. Félreálltunk, a mögöttünk lévő két autó szintén, a szembesávban jövő két autó ugyancsak. Mikor megálltunk, láttuk, hogy egy mozdulatlan nő fekszik az út szélén az árok partján. Mindenki odaszaladt, összegyűltünk vagy tízen. Egy szerencsére csak eszméletlen hölgyet találtunk, aki semmiféle szólongatásra, arcpaskolásra nem reagált. Mozgatni nagyon nem mertük, nem tudtuk, van e belső sérülése. Hívtuk a 112-t, ahol megígérték, hogy a megadott számon visszahívnak, ha útnak indították a mentőt. Eltelt sok perc, és semmi. Akkor felhívtuk a 104-et, elmondtuk, hogy mi történt. Ezután visszahívtak minket a 112-ről, hogy nem sikerült (?) a mentőket értesíteniük, mi legyen. Lemondtuk a bejelentést, elmondtuk, hogy már hívtuk mi a mentőket. Hoztunk vizet, lemostuk a hölgy arcát, aki erre magához tért. Elmondta, hogy itt nyaral nem messze, és az élettársa megverte, ezért elindult haza gyalog Budapestre. Útközben a nagy melegtől rosszul lett, és elájult. Elmondta, hogy fél, mert az élettársa biztosan utána fog jönni, és megint megveri. Ekkor az egyik segíteni megállt fiatalember megszólalt: Hát most jöhetne, várjuk szeretettel... Egyetértő nevetés hangzott mindenhonnan. Érdekes érzés volt ott lenni, ez az eset erősen rácáfolt arra, hogy az emberek érzéketlenek a mások baja iránt. Ott és akkor furcsa kettősség volt bennem, egyfelől nagyon sajnáltam a hölgyet, szurkoltam neki, hogy véget tudjon vetni ennek az értelmetlen kapcsolatnak, másfelől pedig lélekmelengető érzés volt, ahogy az először találkozott tucat ember egyként vigasztalja, segíti a szintén először látott hölgyet. Ekkor megjöttek a rendőrök, a bejelentőkön kívül mindenkit elküldtek, mindenki jó utat kívánt a másiknak, és mi egy nagy adag jóérzéssel, és egy nagy adag sajnálattal a szívünkben indultunk haza...

Olyan hibák jöttek elő a géppel, hogy sajnos a saját búzánkat nem tudtuk learatni. Igaz nem egy nagy mennyiségről van szó, de azért sok munkánk benne van. Mire odakerültünk, hogy levághassuk, addigra a sok esőtől megindul a csírázás a búzaszemekben. Levágtuk az egészet kaszával és az állatoknak fogjuk adni, takarmányként...

Ez az idei rengeteg eső már sok gondot okozott, reméljük legalább a nyár további része napsütéses lesz. 

Kipróbáltam a teljeskiőrlésű búzalisztet kenyérsütésre. Nagyon könnyű vele dolgozni és igazán finom lett a végeredmény. A recept a következő volt:

1 kg teljeskiőrlésű búzaliszt

7 dl melegvíz

1 marék só

3 dkg friss élesztő (vagy ennek megfelelő szárított)

2 kiskanál fruktóz

1 dl olívaolaj

frissen őrölt bors

A lisztet a kelesztőteknőbe szitáltam, a közepére mélyedést készítettem, ebbe a 7 dl melegvízből kb. 1,5 dl-t öntöttem, belemorzsoltam az élesztőt, és hozzáöntöttem a fruktózt. (xilitet és nyírfacukrot nem lehet a kelesztéshez használni, mivel az élesztőgombákra semmilyen hatással nem lesznek, ugyanis ezek a cukrok nem szolgálnak táptalajjal)

Míg várok, hogy az élesztőgombák megtegyék a dolgukat, addig a maradék 5,5 dl vízhez hozzáadjuk a sót, olajat, borsot. Ha az élesztő felfutott, apránként hozzáöntögetve a sós-olajas-borsos vizet elkezdtem a dagasztást. Ennek időtartamát nem lehet előre megmondani, hiszen függ a hozzávalóktól és a hőmérséklettől is. Akkor jó, ha a kéztől és az edénytől is elválik a tészta. (ez itt most 20 percet vett igénybe, persze kézzel).

Ekkor jön a kelesztés: duplájára, ez itt most 1 órát vett igénybe. Ezután még néhány gyors mozdulattal átgyúrom, formázom, felteszem a sütőlapra, bevágom a tetejét, lekenem vízzel, megszórom magokkal és újabb 15-20 percig kelesztem. Ez alatt a sütőt előmelegítem 190 fokra (sima gázsütőm van) és egy lábosban vizet helyezet a sütő aljára. Ha letelt a 15-20 perc, akkor a sütőbe tolom, és kb. egy óra alatt készresütöm. (írtam már, hogy akkor jó, ha kong az alja, ha kopogtatjuk)

Az idén mentás sárgabarack lekvárt (a tavalyi nagy sikert aratott, ezért idén megin elkészítettem) és bazsalikomos ribizlilekvárt főztem. A lekvárokat évek óta cukor és tartósítószer nélkül készítem, és most már elmondhatom, hogy nem romlik meg. Nagyon-nagyon kell figyelni a tisztaságra. Alaposan elmosott, kiforrázott üvegeket kell használni, a gyümölcs pedig teljesen egészséges legyen, a rossz részeket el kell távolítani nagyon alaposan, mivel egy rosszul kivágott rohadt rész az egész üveg lekvárt képes tönkretenni.  

A gyümölcsöt összevágom (ha szükséges) és elkezdem főzni. Amikor egyszer megrottyan, előkapom a botmixert, és pürésítem az egészet. Ezután elkezdem főzni és ezt mindaddig folytatom, amíg a kívánt sűrűséget el nem érem. Sűrűre főztem a sárgabarack lekvár, mivel ezt majd palacsintába, illetve kenyérre kenve fogjuk fogyasztani és kicsit hígabbra a ribizlilekvárt, mivel ezt majd pohárkrémek tetejére illetve sütemények nyakonöntésére fogom felhasználni.

A sok munkának akkor látom az értelmét igazán, amikor olyan ételeket tehetek az asztalra, ami százszázalékosan a mi kezünk munkáját dícséri. Ilyen szerencsére egyre többször fordul elő :) Ez a reggel is ilyen volt: 

A kovászos uborka sémájára készül, csak uborka helyett cukkinivel. Felhasználása teljesen megegyezik az uborkáéval. 

Minden évben elmegyünk, nagyon szeretünk itt fürdeni. Hatalmas park, tele óriási fákkal, kint van három medence, az egyik a fázósabbaknak, és egy gyerekpancsoló is. Bent csúszda, és gondoltak a babákra is, nekik alacsony vízszintű pancsolót építettek játékokkal, kiscsúszdával. Fent az emeleten és az udvaron pedig gyógyvizes medencék találhatóak. A gyerekeknek a pancsoláson kívül az öltözőszekrény-nyitó karórák tetszettek a legjobban :)